Gondolat a szív saját kezű  kivágásáról..... az elengedés misztériuma

Gondolat a szív saját kezű kivágásáról,

.........avagy tényleg tudom e annyira szeretni őt, hogy elengedjem, s ne birtokoljam és vegyem el a vágyait, hiszen mi jogom van hozzá... semmi...
˝Azt szokták mondani, ha szeretsz valakit, engedd el, mert, ha ő is valahol mélyen szeret, s kell neki az a figyelem és szeretet, rajongás, tisztelet, a vágy, amit nyújtottál neki, akkor úgyis visszajön hozzád. De vissza kell hogy jöjjön hozzám? Hiszen ő mit nyújtott neked, pont azt nem amit vágynék tőle! 

Talán el kéne engednem, talán el kéne küldenem már a szívemből, fel kéne oldanom az esküje alól, amit amúgy nem is tett le, hiszen csak lelkében vágyott a szövetségre és a szív szerződésére, amit én már aláírtam szívemmel. Az esküt csak én tettem le, azt kellene feloldanom. De én rettegek még legbelül, hogy ő nem fog visszatérni hozzám, fájdalmasan üli testem is a gondolat, pedig tudom, hogy most nem jön vissza már többet, soha, hiszen így alakítottam, hogy el tudjon menni, engedtem, hogy elsodródjon. Elengedem fizikálisan, rohant egyből a kiskirálylány vágyait végre megélni, amire mindig is vágyott, és többé eszébe sem jutok, közönyösé is válok, talán már váltam is, mert így védekezik a veszteség érzéstől, így menekül vissza a komfort zónájába, ahol biztonságban érzi magát a félelmei és sérülései elől, s ha meg megélte vágyait újra és újra, már túl büszke lesz visszajönni, mert félni fog, hogy kudarc lesz, nem kapja már meg, amit kapott, hogy csak visszafogadott lesz és vissza élnék a döntésétől, hogy haza jöjjön... haza, ahova mindig is szeretett volna megérkezni.

Pedig a szeretetem nem ilyen, boldogan ölelném újra, de ő már nem teszi majd ezt meg, mert ő fél sok mindentől, démonjai rángatják, ettől miért ne félne, újra kimozdulna a komfort zónájából és a félelmeivel megint szembe kerülne. S soha nem fogom ölelni már és oltalmazni a karjaimban, elfelejt és inkább ő is lemond az ilyen megélésről, hogy ennyire szeressék, s elfelejt végleg, máshol fogja kutatni majd szüntelen, miközben az idő megy el szépsége felett. Miért ilyen az élet, miért ilyen bolond a sors... Lehet azért nem ölelhetem már, mert mást fogok ölelni, ha sikerül újra elköteleződnöm egy nő mellett, főleg azért mert az végre szeret, úgy ahogy ő szeretne szeretni egy férfit, ekkor már én nem tudnám ölelni őt, akár hogy is szeretem még legbelül. Azonban, ha nem engedem el... s azon dolgoznék, hogy vissza hódítsam még is, lehet én veszem el a boldogságának lehetőségét, s akkor én nem szerettem igazán, mert ki akarja boldogtalannak látni a szerelmét, akit feltétel nélkül szeret, akkor nem lennék más, mint egy önző senkiházi. Akkor inkább tűnjön ő önzőnek még ha nem is az, csak szabad akar lenni, és menekülni akar a félelmei elől, a sérülései vezetik, meg az illúziói, mert nem ő szeret engem ennyire, hanem én, és ezt a terhet nem rakhatom a szívére pont ezért, s az egóm nekem kell megfékeznem, s nem az ő Ego-ját, az az ő felelőssége, az én Ego-m a saját feladatom, amely becsapott és most is még kicsit becsap, hogy valaha is az enyém volt ez a nő, mert nem volt, csak én reméltem, hogy odaadta magát nekem, hogy én vigyázzak rá! Milyen könnyen be tudtam magam csapni, az Ego tökéletesen tette a dolgát!

Tisztán tudom, hogy minden lény szabadnak született és ösztönösen menekül onnan, ahol bármilyen mértékben is megfosztják a szabadságától, még ha nem is, de ő úgy érzi valamiért így van, ahol beleszólnak az életébe, ahol megpróbálják befolyásolni, még ha nem is szándékosan. Vagyis amikor valakit úgy akarok megtartani, hogy kötöm magamhoz, ragaszkodom hozzá, akkor ebből fakadóan zsarnok irányítóként is feltűnhetek a szemében, átlépem az Ő határait anélkül, hogy igazából átléptem volna annyira, kimondva, vagy csak éreztetve, de befolyásolni fogom Őt. Aki erre nincs felkészülve tiszta szívvel és szándékkal, az csak a veszélyt látja. Ezért, ha tényleg szeret, neki kell feláldoznia a saját szabadságát, neki kell döntést hoznia abban, hogy érek e annyit, hogy szeretetét nekem adja és a saját szabadságát korlátozza, de jelen esetben úgy tűnik nem érek annyit, az Ego-m ezt nehezen fogadja el, hiszen jó embernek tartom magam, szeretem és én feláldoztam volna a teljes szabadságom és életem érte, de ez itt semmit nem számít erre is rájöttem, mert ez rólam szól, az meg róla. Megtanultam már, hogyha valakit képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni, akkor az a feltétel sem zavarhat meg, ha az az csodás személy, akit szeretek nem azt teszi, amit mi elképzeltem, vagy esetleg Ő nem szeret viszont úgy, sőt megbánt és megaláz, tisztelet hiányos és önző, sőt még hazug is, saját magának is hazudik. Ugyan ki képes erre, nekem sem megy olyan könnyen! Főleg bármely helyzetben...mindenkivel és mindenkor, ezt nem tudom még teljesen kezelni, fáj, hogy másnak akarja adni a testét és lelkét, a féltékenység mely sosem kísértett, miért kínoz? De nehéz ily józanul gondolkozni, mert szeretem, tiszta szívvel, mocskos ego, szemét szerelem, most meg tanít arra, hogy feltétel nélkül szeressek, ezért el kell engednem, mily kegyetlen dolog a léleknek, milyen lutri, hisz, ha nem érti meg, hogy tényleg így szeretem, akkor sosem vágyik vissza ehhez a szerető emberhez, mert neki is van Ego-ja, s így mi értelme van a szeretetnek, miért nem hangol össze az élet minket, miért, mert nem érdekli őt, ez a mi küzdelmünk, a mi feladatunk!

Ó, sors, de hidegvérű gyilkosa is vagy néha a szívnek, pedig ártatlanok vagyunk, hiszen szeretünk, akik így szeretnek azok ártatlanok valahol legbelül, de még is vétkezünk, mert pont erre tanítasz, hogy szeressünk, akkor szép a világ, és nekem szép volt mindig, amikor mellettem volt! Most az elvesztés fáj, pedig a szeretetnek kell előre törni, s amikor elengedem, mégis a fájdalom marad csak nekem, hol itt az igazságosság az életben, tudomásul kell vennem, hogy nincs, igazság csak egy van, hogy szeretet és a szerelem létezik, mert én most is átélem, csak nem tudom, hogy ez mikor lesz valaha bárkitől kölcsönös, hiszen a szerelem nem röppen ki minden ablakon az utcán. Marad a szeretet és a hála, mert hálás vagyok neki, hogy részese lehettem életének és megtanított szeretni, s hálás vagyok, hogy teret ad annak, hogy talán megtalálom azt a nőt, aki képes majd engem is úgy szeretni, mint én őt!

Már csak egy valamit kell megtanulnom, hogy kell elengedni és nem belehalni, egyszer már megtettem életemben egy nőért, sőt veled is átéltem párszor a körforgásunkban,  majdnem halálos sebet kaptam tőle is és tőled is, most újra bele kell állnom és kitenni a golyó elé a mellkasom, hátha túlélem újra, csak már nem tudom, hogy van-e annyi erőm. Mondjuk nem kérdés, lesz erőm, mert van hitem, hiszem, hogy a szeretetem egyszer majd talál valakit, aki értékeli és fürdik benne örömmel.

De mivel szeretem még, ezt is bevállalom, azt hiszem, megteszem érte, hogy elengedem, mert oly édes és ártatlan egyébként, oly bájos és szeretni való, úgy sugárzik, szemei babonázóak, mert mélyek és lehet bennük veszni, mert szeretem ezért kell megtennem. Istenem adj rá erőt, adj nekem bátorságot ehhez a lélek halálhoz, hogy megöljem a szívem azt a részét, amely őt akarja és érte akar élni, mert csak ezzel tudom az egómat letörni, csak így tudom megadni neki a boldogságot, hogy elengedem, törlöm a vágyat, illúziókat és a jövőképet irányában, s csak a tiszta önzetlen szeretetet tartom meg!

Az sem segít, hogy tisztán látok, s felfogom, hogy sosem szeretett annyira, amennyire ő szeretett volna, vagy ami elég lett volna, hogy mellettem élje le életét, hogy képtelen volt elköteleződni és sosem tisztelt igazán, csak a kapcsolati vágy listájának feleltem meg, a kiskirálylány álmainak nem, csak a végül is férfi voltam, és sosem nőtt fel igazán, hogy Királynőként álljon mellém és az általa is vágyott szerződést szeretettel írja alá. Ettől még szeretem és vágyom rá, akkor is, ha tudom, annak semmi értelme, hogy ugyan olyan nőként csatlakozzon hozzám, mert abba, mindketten bele halnánk idővel, sőt káros is lenne, csak sérültként élhetnénk tovább együtt, én már csak új és tapasztaltabb és türelmesebb és elkötelezettebb emberként tudnám elfogadni őt és új társas szeretet szövetségi alapokon élni együtt a végső leheletünkig. De ettől még hiányzik és szeretem és vágyom rá, fáj a hiánya, mennyire bolond vagyok, s hiányozni fog akkor is még, ha egy másik édes szív elrabolja a már újra született szívem. Remélem ez az új édes majd nő elég toleráns lesz és fog szeretni engem annyira, hogy végig segítsen az elengedés végső fázisán, hogy már csak neki élhessek majd és tisztelhessem azért, mert tudott annyira szeretni, hogy megérti férfi küzdelmem, s hogy van lelkem, ami önzetlenül is tud szeretni. Azonban akkor is csak azt kívánom neki, akit el kell engednem, hogy legyen boldog, ha már így alakítottuk az életünk. Legyen boldog és félelem mentesen tudjon élni már végre. Jó lenne ezt tudni, hogy így alakul, s úgy, hogy ez ne fájjon már nekem sokáig. Megérdemlem a kegyet, hogy ne fájjon ennyire, tiszta a szívem, remélem, ez ad nekem megváltást.  Kérlek teremtőm, segíts engem ebben, s elviselnem a fájdalmat, ami marad nekem részemül, s adj neki ennek az édes lánynak boldogságot, hogy ne legyen hiába való az, amit megélek majd és neki is okozok, ezzel a döntésemmel. S majd tudjam ugyan így, vagy még jobban szeretni azt a nőt, aki elfogad, tisztel és megért, s szeret engem, s értse meg, hogy akiket szerettem akkor is szeretni fogom, mert hálás vagyok neki az életemért, és a személyiségemért, amivé lettem azért az emberért, aki majd ezért tudja őt szeretni tiszta lélekkel és önzetlenül.

Bolond szerelem, s mily igaz... a szerelem akkor szép, ha már fáj, mert tudom, hogy mit vesztek, igaz tudtam eddig is, én felfogtam az első pillanattól, tudom, hogy létezik, s vágyom rá újra és újra...csak nem tudom még, hogy lehet jó kezelnem ezt tovább, azon kívül, hogy megpróbálom elfelejteni és felidézni miért is volt fájdalmas a kapcsolat és mit tett velem...nem tudom... ezt sem.... mily buta is vagyok, mily erős férfiba szorult naiv bolond gyermek. De élnem kell a mostani fennálló helyzettel, fel kell ismernem az előnyeit, s hogy miért volt erre szükségem és erőt kell ebből merítenem, fel kell állnom a padlóról, ez a férfi felelőssége, hogy álljon fel és legyen ott, ha egyszer majd egy nőnek szüksége lesz rá, erre készen kell állni. Ez a férfi felelőssége az életben. Sosem feladni, menni és tenni a dolgát, ott lenni annak akinek szüksége van rá, mindhalálig.  De ide el kell jutni, túl kell élni... s fegyelmezetten megbirkózni a fájdalommal, s ebben is kérem a teremtő segítségét!

/John Doe/

Olvasnál történeteket és blog bejegyzéseket amelyek férfiakat érintenek? 

Akkor kattints az alábbi Blog gombra! 

Ha véleményt írnál a cikkről, akkor görgess lejjebb. 

Keress minket a facebookon is! ( @resetformen )

Az önismereti munka nem helyettesíti a pszichoterápiát!
Az 1997. évi CLIV. törvény (egészségügyi törvény) értelmében Magyarországon pszichiátriai diagnózis felállítására, illetve pszichoterápia végzésére kizárólag klinikai szakpszichológus illetve szakorvos jogosult.

A mi tevékenységünk nem minősül pszichoterápiának, nem minősül tanácsadásnak. Célunk az egészséges, azaz pszichés és pszichoszomatikus zavarokkal nem rendelkező személyek lelki egészségének megőrzése, személyiségfejlesztése illetve életminőségének javítása az által, hogy megosztunk gondolatokat, egyéni tapasztalatokat és érzéseket, s elgondolkoztatjuk az olvasóink ezáltal, s ösztönözzük őket, hogy figyeljék meg magukat, környezetüket és tapasztalataikat és élményeiket gondolják újra. S tudják, nincsenek egyedül a lelküket és tudatukat nyomasztó élethelyzetükben.