Mérgező nők fogságában - Túl naiv, túl odaadó voltam - feleslegesen elköteleződtem

A megélt társas magánéletem leginkább egy ZS kategóriás filmsorozathoz hasonlít, aminek minden egyes epizódja a túlélésről és főleg megfelelésről szól, s az egyoldalú szeretetről. Valamit nagyon szarul csinálok, elvesztem mindig a férfi szerepem, mert a nők az elején elvárják, hogy férfi legyél, s az vagyok, közben meg átértékelik rendszeresen a szereped az ő igényeik szerint, s én tudok megfelelni nekik, de még is követelik a férfit, s amikor elhagynak, akkor a férfit hiányolják, amelyet ők ölnek meg főként az igényeikkel és álmodozásaikkal, mert nehéz egyszerre igazi alfa férfinak lenni és egyszerre szerető és odaadó elkötelezett férfinek. Egy királylánykának még az alfa hím kell, ott kiélhetik magukat, s meg is égeti magát, s gyarapítja hamarosan az elvált és egyedül élő nők sok ezres táborát, de amikor királynővé alakul, akkor már felelősséggel kéne belépnie a kapcsolatba, ahol neki is tenni kellene a kapcsolatért, de ez nem tetszik neki sokszor, pedig ezt tudja, mert a csapból is ez folyik a személyiség fejlesztő tanfolyamokon, ahova özönlenek lelkiismereti okokból és a sok pofon miatt. S még is, a sok impulzus és társadalmi helyzet, a pótcselekvéseik, ott tartja őket királylánykaként, felnőtt érett nőket is.

Az ismerőseim egy része azért mindig kifogják a kedves, odaadó, megbízható és szexi, de szerető nőket, én pedig soha nem tudom megélni tartósan a vágyott boldogságot, csak piciny pillanatokra, a kapcsolataim rendre zátonyra futnak, mindig megcsalnak és eldobnak a végén, miközben mindig mondják, én vagyok az igazi, ezt írták a naplóikba, személyiség fejlesztési tanfolyamon megfogalmazva, hogy ilyen férfit akarnak.

Ezen el kellett gondolkodnom igen csak. Ezért mostanában sokat gondolkodtam azon, mi a baj velem, és miért akadok össze újra és újra olyanokkal, akik fájdalmat és rengeteg bonyodalmat okoznak, akik hazudnak nekem és elhitetik, hogy fontos vagyok nekik igazán. Hosszas önmarcangolás és tépelődés után végül sikerült megfejtenem, mi lehet ennek hátterében. Íme a magyarázat, hiszen azt tudom, már, hogy a többiek mért kapják meg a szerető nőt. Félek, hogy esetleg nekik van igazuk, ők tudják ösztönösen, hogy kell kezelni ezeket a királylánykákat, hogy lehet kezelni őket, ők kihasználják a gyenge pontjukat. Igazuk lehet, csak ezt még nem akarom elfogadni, mert nekem más az értékrendem. Én társ akarok lenni, férfi, aki szövetséget köt a nővel szeretetben és elfogadásban, hosszú időre, amíg lélegzünk.

Persze tudom, teljesnek kell lenni a férfinak is, csak ezek is álmok megint, mi is sérültek vagyunk, s leszünk, lehetnek gondjaink, ideiglenes egzisztenciális gondok is a mai világban, főleg egy válás után. Nézzetek körbe, vagyunk elegen.

Tökéletes férfiak ha vannak, mert te annak hiszed őket a látható tekintély miatt, azok biztos nem egyedül élnek, vagy ha igen, akkor nem fognak rátok várni egyedülálló nőkre, hanem élni fogják az életük, s kihasználnak majd, és majd te leszel eldobva, s ott fogsz sírdogálni, hogy mocsok férfiak megint hogy bántak veled, s mehetsz személyiség fejlesztési csoportba, meg pszichológushoz, aki úgy sem fogja megoldani helyetted a problémád, hiába reméled. De a lényeg, velem is gond van, naiv vagyok, s nem vagyok tökéletes.

Túl naiv vagyok, s feleslegesen emelem a nőket magam elé, rossz a férfi mintám, azaz ma már nem időszerű, mert ők fontosabbak, mint én magamnak, nem vagyok elég önző, naiv vagyok, mert elhiszem, hogy amiről álmodnak és ideális az tényleg kell nekik, s igyekszem megadni nekik, s ha nem sikerül azonnal, akkor már semmit nem érek, mert várni kell rá, esetleg tenni nekik is valamit! De nem kell nekik, tartósan nem kell, türelmetlenek és azonnal akarók, mindent, egyszerre szinte! Az impulzusok erősebbek, nem akarnak elköteleződni igazán, csak vágynak a szerelemre, de egy kapcsolatért nem akarnak tenni, pedig ki vannak okosítva és ezt akarják, elméletben. De én naiv vagyok, hogy elhiszem, ők meg mennek az impulzusaik után, s újra írják a vágyaikat állandóan. Naiv vagyok, hogy elhiszem, hogy egyedül megfelelhetek nekik. Egyáltalán az a gond, hogy meg akarok felelni nekik, ezért vagyok naiv!

Más ismerős férfiak, egyszerűen nem teszik maguk elé a nőket, azok kaparnak, hogy ott lehessenek, egyszerűen csak elfogadják, hogy ott a nő, de nem adnak igazán nekik semmit, sokszor csak a tekintélyt, kis utazásokat, kis luxust, etetik a nőket, nem igazán köteleződnek el, csak etetik.. ezt egy barátom mondta, aki szereti a feleségét, de igazán csak eteti, s csalja meg ott ahol tudja, s éli a saját életét, a nő pedig kapar. Nekem ez nem preferencia, de látom mitől működik náluk. Sokuknál. Én meg naiv vagyok, elhiszem, amit a nők mondanak, hogy vágynak egy olyan férfira, aki értük él végre. Magukat is becsapják, nem csak engem, a naivat.

Amikor megismerkedtem az utolsó imádott nővel, akit igazán megszerettem és boldog voltam, hogy tudok újra szeretni végre. Én akkor pont elváltam, nem akartam kapcsolatot, nem akartam elköteleződni, mégis iszonyú hatással volt rám, nem tudtam ellenállni a csábításnak, ő volt az igazi, a nagy ő, s én bele mentem, mert a feleségem mér évekkel korábban elengedtem a csöndes társas magnyomban. Nem sejtettem, hogy ez a filmbe illő találkozás teljesen megváltoztatja az életemet - méghozzá rossz irányba.

Ez az imádott nő undorító és megalázó módon kihasznált, hazudott sokszor, hűtlen volt, elvárás hegyei voltak, miközben ő csak beszélt arról, hogy mit tett a kapcsolatért, képtelen volt elfogadni engem és még gyerekeim létét is, és ezerszer megalázott azzal a mondattal, hogy "nem tud úgy szeretni, ahogy szeretne". Persze nem szándékosan, csak ő ilyen. Így élte meg. A félelmei erősebbek voltak, mint a vágy, hogy beengedjen a szívébe igazán. Ettől még szerettem, mert látta az arcát annak a nőnek is, aki benne él mélyen, s azt a nőt tudom szeretni az életemnél is jobban, s én megtanultam boldog lenni percekre is, amit meg tudtam élni még is mellette, mert mindent értékeltem, egy csókját, egy mosolyát, egy szeretetteljes szavát, hogy szeret, amit csak álmosan mondott ki néha, elalvás előtt. Örültem, hogy létezik, ez is boldoggá tett, akár mi is történt. S most is boldog vagyok, hogy ismertem, s szeretem most is, pedig már csak a közönyt és talán kis szánalmat érezhet irántam, amit mindig is gyűlöltem, engem senki ne szánjon, egy férfinak annál megalázóbb nincs, főleg, ha ezt úgy csomagolja be, hogy szeretettel gondol rám...magának is hazudva, ha szeretne, akkor mellettem lenne, mivel nem szeret elmenekült. Ez tény, ezt nem kell magyarázni egy nőnél.

Ma már tudom, hogy korábban kellett volna lépnem, de abban bíztam, hogy ha majd rendbe jönnek a dolgaim és elfogadja azt hogy én másképpen dolgozom, s végre a közös céljainkat elkezdhetjük megvalósítani, akkor majd úgy tekint rám, mint egy sikeres férfira, és támogatni fog az álmaim megvalósításában én meg az övében adok teljes támogatást. Tévedtem. Ő semmi mást nem ismert, csak az elvárásait, a szenvedélyét, a saját szépségét, hogy megvédje az öregedéstől, az önsajnálatát és azt, hogy ő előrébb tart a személyiség fejlődésben, mert mennyit költ rá pénzt és időt, és éppen ebből fakadt mérgező vonzereje, szép volt, okos, gyönyörűen tudott nőies lenni, és elhittem, hogy értünk is tesz mindent, amit mond. De neki tekintély kell, szenvedélyében előre jutni, férfiasabb férfi az újdonság erejével, hogy szeressék a férfiak, ettől érzi magát nőnek, s minden szeretet morzsáért lehajol, s nem tudja a határait jól meghúzni.

Azt is mondta, hogy szeret, s fontos vagyok neki, velem tervez, de mindig menekült, mindig félt, s erős hatással formálták a véleményét rólam azok a barátnők, s más nők, akik a saját elcseszett életük alapján adtak neki tanácsot, a sok férfi, aki azért tanácsolt neki olyanokat, hogy engem engedjen el, mert ők is vágytak rá, erre a nőre, hiszen ő mindig elérhető volt, hogy titokzatos egyedülálló nő.... Ebből élt, ebből az image-ből. Már lépnem kellett volna, az első fél évben... azután a második fél évben, amikor meg is csalt, de mindig vissza engedtem, a harmadik félévben is, mert azt hazudta, persze nem szándékosan, csak az Egója játéka volt, hogy szeret és nem a veszteség miatt érzi úgy. De újra eltávolodott... újra és újra és most negyed fél év végére is...ez egy minta, cirkuláció...már korábban kellett volna lépnem, akkor most nem fájna ennyire.

Túlteng bennem a férfi szerep, hogy szükség legyen rám, főleg olyannak, akit szeretek... feleslegesen köteleződtem el, még azelőtt megtörtént, hogy megbizonyosodtam volna az őszinte érzéseiről... naiv voltam...

Vannak nők, akik nem képesek igazi örömöt és boldogságot találni az életben, mert félnek, maguktól és sérüléseiktől, ezért keresik a jókedvű, vibráló, dinamikus férfiak társaságát, aki még oda adó is, aki szereti őt és megad neki mindent, amit kíván, aki elfelejteti velük, hogy mennyire sérültek, s nem árt, ha a férfit gyógyítani kell, mert addig sem magukkal kell foglalkozni, csak annyira, amit az impulzusok s a lelkiismeretük megkövetel. A kedvesem egy igazi, nem szándékosan megélő, de tökéletes szeretet-energiavámpír volt, aki elszívott minden energiát azzal, hogy bizonytalanságban tartott, mert tudta tudat alatt, hogy egy férfit ezzel folyamatosan fent lehet tartani a csúcson és meg tesz mindent érte, hogy elfelejtesse vele a saját szenvedéseit, fájdalmait, félelmeit, aki az én odaadó szeretet energiáimmal pótolta a napi szeretet adagját, ha nem kapja meg a sok pici kis szeretet adagját más férfiaktól a minden napokban. S én nem voltam eléggé erős, hogy elhiggyem, hogy nem kell bizonytalanságban lennem, de ismertem, s tudtam nem szeret eléggé, nem kötelezte el magát mellettem, ezért nem tudta elég erős lenni, hogy ne így éljem meg.

Valóban el kell ismernem, kifinomult módszerei voltak, én voltam a `végül is`, s még csak ezt nem is tagadta, akkor kellett volna lépni még időben. Lassan, szinte észrevétlenül szívta ki belőlem az élet és szeretet esszenciáját. Majd miután erőt gyűjtött, s megtalálta az új narkó adagolóját szenvedélyében, s ráadásul egy egy új látványos tekintély szerepében, aki egzisztenciát tud adni neki a szenvedélyében, szép lassan, engem még lebegtetve, lelépett, mert adtam neki erre esélyt, mert kiálltam magamért először életemben egy párkapcsolatban, hogy ezt így nem akarom tovább csinálni, másképpen igen, ahogy megállapodtunk és megbeszéltük, együtt, úgy igen, de így nem. Egyetlen kis rövidke levéllel lezárva válaszolt, hogy akkor ő inkább elenged, személyes találkozó nélkül, mert ahhoz gyáva volt, mert akkor szemembe kellett volna néznie hogy megint hazudott, s megint vissza élt a szerelmemmel és szeretetemmel.

Nem haragszom rá érte, mert ő ilyen, fél minden veszteségtől és fél szembe nézni az igazi igazsággal. Ezzel is szerettem, de ettől még lépem kellett volna korábban. Nem vagyok sértődött, akár hogy is olvasható lehetne az előző soraimból, csak csalódott, meg naiv, mert most is szeretem, pont ezt használta ki, hogy nem kér a szeretetem semmit tőle, nem kell tennie érte semmit. Nem is tesz.. nem is tett szinte semmit, csak néha, amikor elvesztésemtől jobban félt, mint, hogy elfogadja, hogy őt elhagyhatják.

Sokat adok, keveset kérek... így megy még nálam...

Ő már az elején mondogatta, hogy eddig olyan férfiakkal találkozott, akiket kizárólag az ő teste és a jelensége érdekelt, akik szerették, de maguk fontosabbak voltak, vagy az ital, vagy az ex, vagy csak birtokolni akarta őt. Akik annyira el voltak foglalva önmagukkal, hogy nem jutott idejük másra, s kihasználták és bántó kapcsolatban élt főként, de most végre úgy érzi én vagyok az aki figyel rá, aki szereti igazán, akinek ő fontos. Én tényleg beleadtam apait-anyait, hogy boldognak lássam őt. Főztem neki, segítettem otthonában, vigyáztam rá, ott voltam neki, amikor kellettem, távol voltam, amikor kérte, amikor fájt a háta és lába megmasszíroztam, imádtam szépségét, mindig mondtam neki, hogy mennyire fantasztikus lélek és személyiség, bátorítottam, ott voltam mögötte a munkahely váltásokkor is, elfogadtam gondjaival, hosszú éjszakákon át hallgattam, hogy mitől fél és milyen sérülései vannak és miket nyomogatok meg benne gombokat, s miért nem tud szeretni annyira, mint szeretne, s közben elviseltem, hogy más férfiakra kacsintgat fejében és fizikálisan is, akkor is, ha ezeket, magának sem vallotta be soha.

Egy pillanatra sem engedtem el a kezét. Még akkor sem, amikor félrelépett. Sorolhatnám még, de nincs értelme. Mert ezek ellenére szeretem, s elfogadom, mert ő ilyen, elfogadom, de már nem tűröm el, mert nem adott semmit a kapcsolatért, csak szavakat, azok voltak, de tettek semmi.

Nem a szeretetért vártam bármit is, csak a kapcsolatért vártam valamit, mert egy kapcsolat csak akkor kapcsolat, ha mind két fél tesz érte. Már nem tűröm el, kiállok magamért, akkor is ha ennek hatása most nagyon fáj, s fájni fog sokáig. Visszafogadnám, ha hajlandó lenni a félelmeit elengedni és átküzdeni magát rajtuk velem, s fontos lenne tényleg egy szövetség és kapcsolat neki velem, s nem csak beszélne róla, mert erről álmodozik. De ennek esélye.... Már nulla... visszamenekült a komfort zónájába, s nem hiszem, hogy lesz bátor ezt feladni, majd talán az öregség, az észhez téríti, de akkor már késő lesz talán, bár ne lenne késő.

Csupán nemrég döbbentem rá arra, hogy a kapcsolataimban mindig az odaadó férfit játszottam. Egy eszetlen barom voltam, aki elfelejtett önmaga lenni. Határok és elvárások nélkül adtam, a saját magam igényeit háttérbe szorítva. Hagytam, hogy a nők, akár utolsó kedvesem, vagy a volt feleségem és a ifjú kori menyasszonyom is vagy más nők is átgázoljanak rajtam, és még mosolyogtam is hozzá. Csak azok a nők voltak mindig őszinték, akik nem kaptak tőlem semmit, csak a gyönyört, érzelmet semmit, csak a szexet, mert azt várták el, s az rendben is volt. Szomorú ez.

Bizonyára sokan akadnak, akik nem értik, miért voltam együtt ezekkel a nőkkel, akik visszaéltek a szeretetemmel és elköteleződésemmel, akik nyilvánvalóan nem szerettek engem igazán. Ennek komoly oka van. A rejtett szorongásaim, tudattalan elakadásaim , rossz felvett és örökölt mintáim miatt ragadtam bele méltatlan helyzetekbe, és mindig megmagyaráztam magamnak, miért jobb, ha maradok, hiszen szükségük van rám. Hát nincs, csak visszaéltek ezzel a vágyammal és értékrendemmel, hibáimmal, sérüléseimmel.

Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam a múlton, a jelenen. Hálás vagyok a tudatért, hogy képes vagyok feltétel nélkül, teljes odaadással szeretni, ami korábban azért nem ment így, hiszen más Ego vezérelte minták is irányítottak, de ma már tudok szeretni feltétel nélkül.

Azonban most már tudatosabban járok a világban, és a jövőben igyekszem elkerülni azokat a nőket, akik kihasználnak, élősködnek rajtam, a szeretet vámpírokat, akiknek semmi nem elég, akik királylánykák maradtak és az illúziók és a szenvedélyeik, az impulzusok rabjai, amivel eltakarják a sajt sérüléseiket és gyarlóságaikat és gyengeségeiket, akik nem adnak csak elvesznek, akik azt hiszek, ha néha megkapjuk a testük által megélt gyönyört, akkor bármit megtehetnek, akik a némaságukkal, bármilyen indokú szexmegvonással , szeretet megvonással és más női praktikákkal tartják rabságban a férfit, aki oda adja szívét lelkét nekik, aki szeretik minden feltétel nélkül őket.

Ettől még nem adom fel, remélem, ez kell majd egyszer egy nőnek, a leendő királynőmnek, hiszem, hogy a feltétel nélküli szeretet a jó Isten legnagyobb ajándéka.

S én csak azt kívánom az ilyen nőknek, akik az életemben voltak, s másoknak is, akik így élnek vagy éltek, hogy ők is éljék egyszer végre át, milyen fantasztikus dolog a feltétel nélküli szeretet nem csak a vér szerinti le és felmenőkkel, hanem a választott szeretett partnerrel is, s erre építsék a kapcsolatuk a jövőben, ne az idióta, illúziókat ringató kis királylány álmaikra, amelyek adhatnak kis boldogságokat, de nem az az igazi boldogság.

Ezt kívánom nekik, mert szeretem őket ma is, ismerve őket és elfogadva, hogy ők ilyenek.

(John Doe)

Olvasnál történeteket és blog bejegyzéseket amelyek férfiakat érintenek? 

Akkor kattints az alábbi Blog gombra! 

Ha véleményt írnál a cikkről, akkor görgess lejjebb. 

Keress minket a facebookon is! ( @resetformen )

Az önismereti munka nem helyettesíti a pszichoterápiát!
Az 1997. évi CLIV. törvény (egészségügyi törvény) értelmében Magyarországon pszichiátriai diagnózis felállítására, illetve pszichoterápia végzésére kizárólag klinikai szakpszichológus illetve szakorvos jogosult.

A mi tevékenységünk nem minősül pszichoterápiának, nem minősül tanácsadásnak. Célunk az egészséges, azaz pszichés és pszichoszomatikus zavarokkal nem rendelkező személyek lelki egészségének megőrzése, személyiségfejlesztése illetve életminőségének javítása az által, hogy megosztunk gondolatokat, egyéni tapasztalatokat és érzéseket, s elgondolkoztatjuk az olvasóink ezáltal, s ösztönözzük őket, hogy figyeljék meg magukat, környezetüket és tapasztalataikat és élményeiket gondolják újra. S tudják, nincsenek egyedül a lelküket és tudatukat nyomasztó élethelyzetükben.